A kéziratok mögött álló szerkesztői varázslat 1

A könyv kéziratból kiadható kötetté válása során a legfontosabb feladat, hogy az író megtalálja azt a szerkesztőt, akivel könnyen és hatékonyan tud együttműködni.

részletesen

Ha a gondolatainkat, tudásunkat, vagy éppen a fantáziánk által megalkotott történeteket mások számára elérhetővé tesszük, nagyon fontos, hogy törekedjünk a tökéletességre a szöveg minőségét illetően is.

részletesen

Bár az írás magányos tevékenység, de ha úgy érzed, nagy fába vágtad a fejszéd, vagy elvesztetted az inspirációd, és szükséged van valakire, aki végigkíséri a történeted megszületését, mentorként segíthetek neked ebben.

részletesen

Ha van egy befejezett kéziratod, amiről szakmai véleményre van szükséged mielőtt kiadót keresnél, vagy egy pályázatra szánt írásodról szeretnél visszajelzést kapni, válaszd a lektorálást. Ennek keretében 1-6 oldalas, részletes elemzést, javaslatokat készítek a kiadás szempontjából legfontosabb kritériumok szerint.

részletesen

Ha már van egy alapötleted, amit regénnyé, novellává formálnál, vagy elakadtál a történet írása közben, esetleg már kész a kéziratod, de tanácsra lenne szükséged,kérj egyéni konzultációt.

részletesen

Schmidt-Czetli Ágnes

irodalmi szerkesztő

magamróllogo

Művek

Zsánerek
Korcsoport
Műfaj

találat: 7 :

Boltsek Erik – Párhuzamos létezés

Korcsoport: Felnőtt
Műfaj: Regény
Zsáner: Fantasy, Kaland, Krimi, Thriller

Hugyec Anikó – A ​jövő múltjai – Magyarkanizsai történetek

Korcsoport: Felnőtt
Műfaj: Interjúkötet
Zsáner: Életrajzi, Realista

Polina Hart – A Fenevad hajnala

Korcsoport: Felnőtt
Műfaj: Regény
Zsáner: Fantasy, Romantikus

Natalia Darkwood – Raventhorne Árvaház

Korcsoport: YA
Műfaj: Regény
Zsáner: Krimi, Thriller

E.I Rivers – Aurora Borealis

Korcsoport: Felnőtt
Műfaj: Regény
Zsáner: Erotikus, Lélektani, Realista, Romantikus

Bettie Hart – A komfortzóna projekt

Korcsoport: Felnőtt
Műfaj: Regény
Zsáner: Romantikus
Screenshot

Hannah Huimang – Csábító Szörnyeteg

Korcsoport: Felnőtt
Műfaj: Regény
Zsáner: Erotikus, Romantikus

Fülszöveg - Boltsek Erik – Párhuzamos létezés

A Cloquet-völgy nyugalmas vidéke tökéletes úticél a nyaralni, vagy éppenséggel a békülni vágyóknak. Gary és Natalie is az újra egymásra találásuk reményében utazik erre az erdős vidékre. Gyorsan megfeneklett próbálkozásuk után Gary kétségbeesetten igyekszik menteni a menthetőt, többek között a saját életét is. Amíg ő pszichoterápiára jár, és többször visszaváltozik gyermekké, a balesetüket firtató húga, Agnes, és a rendőrség is olyan gyanús összefüggésekre bukkan a háttérben, melyekről úgy hiszik, egy nagyobb kirakós apró kockái lehetnek. Egyre több a gyanús eset, és egyre sűrűbben bukkan fel egy rejtélyes férfi, Mr. Ollenburger, akiről a vezetéknevén kívül a rendőrség mindössze két dolgot tud: hogy kék öltönyt visel, és hogy a felmenői vallási fanatizmus áldozatai lettek.
A fájdalom és nyomorúság által megszületett Álomkör hatalma messzire nyúlik, de vajon elér akár Xilveasig is, hogy beteljesítse a sorsát?

Fülszöveg - Hugyec Anikó – A ​jövő múltjai – Magyarkanizsai történetek

(…) fontos megőrizni felmenőink emlékét, mert így életben tarthatjuk őket. Egészen addig nem szűnünk meg létezni, amíg vannak, akik emlékeznek ránk.

Ebben a szellemben íródott ez a különböző emberi sorsokat bemutató könyv, amely nem egy fiktív világba invitálja az olvasót, hanem a valóságba – és annak nem feltétlenül csak a napos oldalát mutatja meg. Egyaránt fellelhetőek benne kedves, fájó, szívmelengető, szomorú, igazságtalan, vidám, elgondolkodtató és reményt adó történetek. Láthatjuk, milyen erőssé tesz az Istenbe vetett hit, ahogy azt is, miként lehet teljes szívvel a művészet világában létezni: sikeres filmeket forgatni, megfesteni a lélek titkait és ábrándjait, vagy fotókba zárni a pillanat múlandóságát. Megismerhetjük az idős mesemondót, és azt a fiatalembert is, akinek túl korán kellett szembenéznie az elkerülhetetlen véggel. Bepillantást nyerhetünk a bátor újságírónő életébe, aki sosem félt újrakezdeni, és a sportoló mindennapjaiba, akit az akarata és kitartása juttatott a világbajnoki dobogó csúcsára. A könyv lapjain egy-egy történet során megláthatjuk, hogyan lehet anyai szeretet nélkül felnőni, vagy éppen a könyvekben és a gyermeki szívekben lelni a boldogságra.

Hugyec Anikó riportkönyve tíz magyarkanizsai ember (Horvát Ákos atya, Vörös Anna, Sarnyai Béla, Molnár Mária Eti, Oláh Tamás, Puskás Károly, Pósa Tamara, Nagy Szebasztián, Kávai Anna és Karapándzsity Kristóf) életútját rögzíti, emléket állítva nekik és mindannak, amiben hisznek, amit szeretnek és képviselnek.

Fülszöveg - Polina Hart – A Fenevad hajnala

Egy Névtelen lány, aki a szívével küzd.
Egy visszatérő álom, ami felébreszti a múltat és megváltoztatja a jövőt.
Elodie Yorros mindig is tudta, hogy a szolgaságnál többre hivatott. Taighduine lélektemetője megfoszthatta a nevétől, az emlékeitől és a szeretettől – de a reményt nem olthatta ki a szívében. Egyetlen cél vezérli: bejutni a híres Rhyfeli Hadi Akadémiára, ahol a Farkasföldi Birodalom katonáit képzik.
Elodie a járt út helyett tiltott ösvényre lép. Egy titokzatos hadnagy segítsége vajon elég lesz a túléléshez? Barátokra és ellenségekre talál, miközben beszippantja a farkaslovasok bátor és féktelen világa.
Egyre közelebb kerül önmaga megismeréséhez – de a veszély árnyékként követi. Mintha a halál istene figyelmeztetni akarná: sosem lett volna szabad a mágia közelébe férkőznie.
Vajon tisztában van vele, mire vállalkozott? Készen áll arra az életre, amit kezd megszeretni?
Egy történet, ahol a legszebb kötelékek is születhetnek fájdalomból.

Fülszöveg - Natalia Darkwood – Raventhorne Árvaház

Ivy Thornfield világa egyetlen pillanat alatt darabokra hullik, amikor elveszíti a szüleit, és tizenhét évesen, az otthonától messze, egy zárt rendszerű árvaházba kerül.

Az első éjszakáján vérfagyasztó sikoltást hall, ami egy rejtélyes találkozáshoz vezet egy titokzatos ismeretlennel, Damiennel. Másnap egy lány nyomtalanul eltűnik, és mindenki úgy tesz, mintha soha nem is létezett volna. Kivéve Ivyt és Damient, akik hallották a lány sikolyát azon a bizonyos éjszakán.

Ők ketten nem képesek hátat fordítani annak, amit hallottak, és nyomozásba kezdenek, ami során nemcsak a rájuk leselkedő veszélyekkel kell megküzdeniük, hanem az egymás iránti érzéseikkel is, egy olyan helyen, ahol az érzelem a gyengeség jele.

Egyetlen kérdés maradt csak: vajon túléli-e az, aki túl közel merészkedik az igazsághoz?

Egy YA romantikus krimi a gyászról, fájdalomról, titkokról, és arról, milyen veszélyes a szerelem ott, ahol az érzelem fegyver, a bosszú pedig édes, mint a méz.

De ne feledd: Raventhorne nem tűri a gyengeséget.

Fülszöveg - E.I Rivers – Aurora Borealis

Hazel világa darabokra hullik, amikor egy tragikus balesetben elveszíti legjobb barátját, Aurorát. A gyász és a depresszió mindent elnyel, ő pedig biztos benne, hogy sosem talál kiutat ebből a sötétségből. Ám amikor feltűnik valaki, akire a legkevésbé sem számított, lassan repedések keletkeznek a fájdalom falán.

Soren Baines, Aurora titokzatos, rosszfiúként pózoló hódolója először csak tovább bonyolítja Hazel életét. Dühöt, zavarodottságot és bűntudatot kelt benne, mégis egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni azt, amit a fiú jelenléte felszínre hoz: az apró szikrákat, amelyek újra reményt gyújtanak a szívében.

Egy megtört lélek útja sosem könnyű, de a küzdelmek közepette kibontakozó, tiltott érzelmek lehetőséget rejtenek arra, hogy Hazel újra hinni tudjon a jövőben. Mert a veszteség legmélyéről is vezet kiút – és néha épp a legváratlanabb ember az, aki segít rátalálni.

Mert csak a vaksötét után tudjuk igazán értékelni a ránk vetülő fényt.

Fülszöveg - Bettie Hart – A komfortzóna projekt

Hannah élete makulátlanul rendezett: stabil munka, rendes barát, zéró izgalom. Ám a legjobb barátnője, Lina heves tiltakozással nyitja fel a szemét azzal kapcsolatban, hogy a mindennapjai unalmasak, és tele vannak értelmetlen korlátokkal. Ennek köszönhetően születik meg egy merész lista Hannah számára, tele kényelmetlen, őrült és teljesen komfortzónán kívüli feladatokkal.
A legnagyobb meglepetést azonban nem a feladatok, hanem Dylan megjelenése okozza: a jóképű nőcsábász szöges ellentéte mindannak, amit Hannah valaha is biztonságosnak hitt. A közös kalandok során Hannah nemcsak a határait feszegeti, hanem egyre közelebb kerül valamihez, amitől mindig is félt: ez pedig a szerelem.
Vajon a változások mellett elég bátor lesz kockára tenni a szívét is?
A Komfortzóna Projekt szórakoztató, romantikus és inspiráló történet arról, hogyan találhatunk rá önmagunkra – és talán a nagy Ő-re is, ha végre kilépünk a megszokott világunkból.

Fülszöveg - Hannah Huimang – Csábító Szörnyeteg

Egy lány, akinek mosolya mögött mély sebek rejlenek.

Egy férfi, akinek a szívét rég eltemette a sötétség.

Valentina egy olyan világba csöppen, ahol a hatalom fegyver, a szeretet pedig gyengeségnek számít. Kényszerből köt házasságot Dante Forelloval, a hírhedt leendő maffiavezérrel – egy férfival, akit a világ szörnyeteggé változtatott. Valentina azonban mást lát. Ő észreveszi az embert a páncél mögött. A lelket, amit senki sem mert megérinteni.

Dante Forello számára nem létezik más, csak a Famiglia, hiszen kiskorától kezdve a vezér szerepkörére készítették fel, így a brutalitás, megvesztegetés és zsarolás tölti ki az egész életét. Az ő világában a bizalom ritka ajándék.

A kényszerházasságuk gyűlölettel indult, de a falak lassan repedezni kezdtek.

A fájdalom, a bizalmatlanság és a maffia árnyékában születhet szerelem?

És a szörnyeteg? Ő is változik?

Talán az ártatlan, törékeny Valentina olyasmit ébreszt benne, amit már eltemetett magában?

Vágyhat szeretni… és szeretve lenni?

Egy történet, ahol a múlt vérzik, a jelen harcol, és a jövő… talán mégis hozhat gyógyulást?